A borászatról
Rólam
A szőlő varázsa már gyerekkoromban magával ragadott. Nagyapám mellett sok időt töltöttem az ültetvényekben, végeztem a gyakran nem könnyű szőlőmunkákat. Ekkoriban azonban még csak a család és a magunk örömére készítettük borainkat. Ahogy aztán a kezdeti érdeklődés egyre jobban erjedni kezdett bennem, mélyebbre és mélyebbre ástam magam a borkészítés tudományában. Bár az iskolapadban mást tanultam, és gépész-informatikus lettem, a szabadidőmben elvégzett borászati képzések hozzásegítettek ahhoz, hogy jobb, izgalmasabb borok kerüljenek ki a kezem alól.
2015 fontos mérföldkő volt az életünkben. Ekkor adtuk át a Petőcz borászatot és a hozzá kapcsolódó vendégházat, valamint ugyanebben az évben léptem a nagyközönség elé boraimmal. Kíváncsi és kísérletező borásznak tartom magam, az indulás óta kipróbáltam már a reduktív és a hordós borkészítést is, a következő kihívás pedig, amelynek nekiveselkedek, a pezsgőkészítés lesz.

“A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt,
félti, gondozza, mint gyermekét,
majd elérkezvén a várva-várt pillanathoz,
kellő tisztelettel kóstolja az új termést.”
Hamvas Béla
ászári borok

